A következő tanévtől 2 gimnáziumban kezdjük el a kortársmediátor-képzést. Terveim szerint 10-11. évfolyamon hirdetjük meg, és várunk iskolánként maximum 15 olyan fiatalt, aki vállalja, hogy heti rendszerességgel részt tud venni a foglalkozásokon. Lesz sok játék, lesz sok szituációs gyakorlat, és lesz egy kis elmélet is, főként a konfliktusokról, azok kezeléséről, a lehetőségeinkről.
A cél persze elsősorban nem az, hogy a résztvevők utána profi szinten mediáljanak, hanem az, hogy mindazt, amit ott megtanultak magukról és a társaikról, képesek legyenek továbbadni a kortársaiknak. Szeretném, ha a kamaszok ismernének alternatív módszereket a problémáik megoldására, és hogy fejlődjön az önreflexiós képességük.
A képzés egy féléves lesz, de a távolabbi célom az, hogy közösséggé váljanak, hogy utána is találkozzanak, hogy működjön a dolog nélkülünk is. Ez az, ami most foglalkoztat, hogy hogy lehetne működő közösséget alakítani. Volt egy időszak az életemben, amikor én is tagja voltam egynek, és nagyon sokat tanultam ott, nagyon fontos volt mindaz, aminek a részese lehettem. Az például, hogy képes vagyok egy esetmegbeszélő konferenciát koordinálni, kizárólag az ott szerzett tapasztalataimnak köszönhető. Szóval ezen agyalgok itt a nyári szünet keretében. Várom az ötleteket, hozzászólásokat, tapasztalatokat, (segítő kezeket) mindent.
A végére egy kis inspiráció, amit Petrától vettem kölcsön (de lehet, hogy nem adom vissza...):
Meddig kísérhetünk valakit az úton? Ez a segítő kapcsolat legnehezebb kérdése. Az a jellemző ránk, emberekre, hogy akiért erőfeszítéseket teszünk, az fontossá válik a számunkra, és ha valaki fontos nekünk, akkor ott akarunk lenni mellette, hogy megóvjuk, fogjuk a kezét, megvédjük mindentől. Többek között erről is szól a Buffy, a vámpírok réme című sorozat. Néhány infó a wikipedia-ról annak, aki esetleg nem ismeri:
"A történet egy lányról szól, aki egy misztikus hatalom birtokába kerül: ő lesz a Vadász, akinek feladata megvédeni az emberiséget a vámpíroktól és más démonoktól. Buffy Summers egy átlagos, szőke amerikai gimnazistalány – a
szülei elváltak, az édesanyjával – aki egy galériát vezet – egy
kaliforniai kisvárosba, Sunnydale-be
költöznek. A Sunnydale gimnázium akkori könyvtárosa közli Buffy-val,
hogy a legenda szerint ő az új „kiválasztott”, a következő Vadász
(Slayer). Buffy mindezt nem veszi komolyan, amíg vámpírok meg nem
támadják, ő pedig felfedezi, hogy természetfeletti ereje, gyorsasága és
ügyessége révén könnyedén végez velük, minden félelem nélkül.
A könyvtáros, Rupert Giles lesz Buffy Figyelője
(watcher), aki tudása és a démonok, varázstárgyak, átkok fölötti
ismerete lévén segíti Buffy küzdelmeit. Buffy két osztálytársa, a félénk
Willow (Alyson Hannigan) és a csetlő-botló Xander (Nicholas Brendon) is csatlakoznak a vámpírvadász-kommandóhoz."
Giles 7 évadon keresztül segíti Buffy munkáját, illetve az életét is. Tanító, mester, harcostárs és apa, attól függ, éppen mire van szüksége. Erről szól az élete. A 6. évadban van egy epizód (Once more with feeling), amelynek az az alap sztorija, hogy valaki megidézett egy olyan démont, aki mindenkit dalra és táncra fakaszt. Maga a történet elég butuska, mégis döntő jelentőségű az egész évad szempontjából. Dalban ugyanis nem lehet hazudni. A szereplők sorra éneklik el mindazt, amit eddig nem mondtak ki, talán még maguknak sem fogalmaztak meg. A belinkelt dal egyrészt Giles vallomása arról, hogy nem maradhat, el kell mennie, mert Buffy miatta nem fejlődik, minden megoldást tőle vár, teljes függésben élnek, másrészt pedig Tara felismerése arról, hogy Willow felejtő bűbájt használt ellene, belenyúlt az emlékeibe, kitörölte azt, ami konfliktust okozott köztük. Ő is dalban fogalmazza meg, hogy bármennyire szereti is Willow-t, nem maradhatnak együtt.
Amiért én most itt erről írok az a Giles - Buffy kapcsolat. Van egy gimnazista lány, aki küzd a démonokkal, küzd a sötétséggel, és van a segítő, aki mellette áll. De meddig terjed a segítő kompetenciája? A legnehezebb azt kimondani, hogy eddig kísértem őt, ez az a pont, ahol elengedem a kezét. A segítő kapcsolat nem apa-gyerek viszony, amire Giles vágyik, hanem egy olyan szövetség, ami egy konkrét probléma legyőzésére köttetett. Az, hogy már nem segíti, hanem hátráltatja Buffyt, nem egy hirtelen felismerés volt, sok apró jel előzte meg: olyankor is a segítőjéhez fordult Buffy, amikor teljesen indokolatlan volt, például tőle várta, hogy megoldja a húgával való konfliktust, hogy befizesse a számlákat, hogy folyamatosan ott legyen, ha kell, és rögtön menjen el, ha nem kell.
Egy idézet a dalszövegből:
"Utad még járatlan és nehéz lesz Képes vagy legyőzni, de soha nem teszed
Mert miattam nem haladsz előre Bárcsak tudnám a jó szavakat Melyek utadon elkísérhetnének Bárcsak apád lehetnék És foghatnám kezedet Bárcsak maradhatnék
De tudom, nem lehet
Mert utadban állok A körötted levő kiáltásokat nem hallhatod Mert tudod, azzal én foglalkozom Így csak fekszel ott ahelyett, hogy emelt fővel járnál"
A segítő nem védheti meg a védencét a külvilágtól, és ezt nagyon nehéz elfogadni, belátni. Mindenki átesik ezen, aki fiatalokkal, gyerekekkel foglalkozik, én magam is. Találkozom diákokkal, akik magányosak, akiknek nincs lehetőségük arra, hogy valakinek őszintén elmondják a gondolataikat, félelmeiket. Az én munkám az, hogy meghallgassam, meghalljam őket, és azt hiszem, ez a világ egyik legjobb munkája. De munka, nem az életem.
Csak akkor működik megfelelően, ha felállítom és tartom a határokat, hogy ne kerüljek olyan helyzetbe, mint Giles, aki túl közel került Buffyhoz, mert akkor sokkal fájdalmasabb az el- (és le-) válás, és még árthatok is vele. Volt már nekem is olyan gondolatom, hogy ezt a gyereket legszívesebben örökbe fogadnám, hazavinném, és mostantól megóvnám mindentől. Nem tenném meg, de az érzés ott van. Giles akkor tudta kimondani, hogy mennie kell, amikor belátta, hogy nem a segítője, hanem az apja szeretne lenni Buffynak. Elmegy, de abban a pillanatban visszajön, ahogy valódi szükség lesz rá.
Ez a sorozat nagyon szépen mutatja be azt az utat, amit a segítő és a védence bejárnak, és ez a dal ennek az esszenciája. Az, hogy közben nézhetjük, ahogy Sarah Michelle Gellar tornázik a háttérben, a ráadás ajándék...
Fültanúja voltam munkám során az alábbi párbeszédnek:
Diáklány (12 év): anya mindenért ideges lesz, kiabál, még meg is üt néha, ezért elmentem otthonról, már nem bírtam.
Tanárnő (40 körül): Segítened kell anyukádnak neked is! Tanulj rendesen, vigyél haza jó jegyeket, akkor biztos örülni fog. És a szobádban is tarts mindig rendet...
A lány összezuhanása szívbemarkoló volt. Szinte hallottam, ahogy nagy csattanással lehúzza a redőnyt maga előtt. A következő beszélgetésünkre nem invitáltam meg a tanárnőt.
Mindenki ismeri az érzést, amikor egy beszélgetésnek hirtelen vége szakad, nem is igazán tudni, hogy miért.
Okos emberek összegyűjtötték azokat a gátakat, amelyek biztos, hogy megakasztják a kommunikációt. Ezek főleg egy segítő beszélgetés kapcsán veszélyesek, mert elbizonytalanítják, kizökkentik a feleket. Ha már a segítő elérte, hogy a másik fél bizalommal fordul felé, megnyílik előtte, akkor egy ilyen kommunikációs hiba felér egy arculcsapással.
Nézzünk néhány példát:
1. Parancsolás, utasítás: "Holnap első dolgod legyen beszélni vele!"
2. Fenyegetés: "Ha így folytatja, baj lesz belőle!"
3. Prédikáció: "Ebben a helyzetben azt kellene tennie, hogy...!"
4. Leckéztetés: "Hát ha így reagált, ne csodálkozzon, hogy az lett belőle!"
5. Ítélkezés: "Nem látom, hogy nagyon érdekelné, mi lesz ezután."
6. Nyugtatgatás: "Ne aggódjon, el fog múlni ez az érzés!"
7. Elemzés: "Úgy látom, ezt azért tette, mert nem mer szembesülni vele."
8. Provokáció: "Meg tudná nekem magyarázni, miért mondta azt ott akkor?"
9. Kérdezgetés: "Mikor? Hol? Ki volt még ott? Meddig tartott? Mit érzett közben? Fájt a feje?"
10. Moralizálás: "Igazából ez nem olyasmi, amit mi itt szívesen hallgatunk..."
(köszönet Berta Ferencnek a felsorolásért!)
Amikor a segítő hasonló kijelentéseket a tesz, a beszélgetés fókusza hirtelen átkerül őrá, pedig ennek a fókusznak a segítséget kérő félen kell lennie. Az, aki bajban van, és már eljutott odáig, hogy erről beszéljen valakivel, többnyire nagyon bizonytalan, ingatag érzelmi állapotban van, tehát ő maga nem lesz képes visszaszerezni a figyelmet, erről a segítőnek kell gondoskodnia. Ő viszont akkor tudja visszaállítani a fókuszt, ha reflektál a saját bakijára, gondolatban beismeri, hogy hoppá, ezt nem kellett volna, de nem blokkol le, nem bizonytalanodik el a saját szerepét illetően, nem gondolja azt, hogy "ez nekem nem megy, hagyjuk inkább, ha jó segítő lennék, nem mondtam volna..." A segítő foglalkozást gyakorlókra is igaz az, hogy nem tökéletesnek, hanem elég jónak kell lenni. (Uff.) Részletesebben a mediaciok.hu oldalon olvashatsz a témáról.
