A következő tanévtől 2 gimnáziumban kezdjük el a kortársmediátor-képzést. Terveim szerint 10-11. évfolyamon hirdetjük meg, és várunk iskolánként maximum 15 olyan fiatalt, aki vállalja, hogy heti rendszerességgel részt tud venni a foglalkozásokon. Lesz sok játék, lesz sok szituációs gyakorlat, és lesz egy kis elmélet is, főként a konfliktusokról, azok kezeléséről, a lehetőségeinkről.
A cél persze elsősorban nem az, hogy a résztvevők utána profi szinten mediáljanak, hanem az, hogy mindazt, amit ott megtanultak magukról és a társaikról, képesek legyenek továbbadni a kortársaiknak. Szeretném, ha a kamaszok ismernének alternatív módszereket a problémáik megoldására, és hogy fejlődjön az önreflexiós képességük.
A képzés egy féléves lesz, de a távolabbi célom az, hogy közösséggé váljanak, hogy utána is találkozzanak, hogy működjön a dolog nélkülünk is. Ez az, ami most foglalkoztat, hogy hogy lehetne működő közösséget alakítani. Volt egy időszak az életemben, amikor én is tagja voltam egynek, és nagyon sokat tanultam ott, nagyon fontos volt mindaz, aminek a részese lehettem. Az például, hogy képes vagyok egy esetmegbeszélő konferenciát koordinálni, kizárólag az ott szerzett tapasztalataimnak köszönhető. Szóval ezen agyalgok itt a nyári szünet keretében. Várom az ötleteket, hozzászólásokat, tapasztalatokat, (segítő kezeket) mindent.
A végére egy kis inspiráció, amit Petrától vettem kölcsön (de lehet, hogy nem adom vissza...):
Tetszett a kisfilmben az, hogy egy mondatban meg kell tudni fogalmazni az egész csoport lényegét. Kik, mikor, hol, mit csinálnak? Amit megfogalmaztál, az most még több cél, nehéz rá toborozni, de nehéz - ha nem lehetetlen - megcsinálni is.
VálaszTörlésAztán meg: mit jelent kortárs mediátornak lenni? Egy pozíciót, olyan "képesítést", hogy hozzá lehet fordulni konfliktusok rendezésében segítséget kérni, még mielőtt (vagy ahelyett, hogy) felnőttekhez fordulnának? És ha igen, milyen körben, milyen formában? Hogyan szólítható meg és kiknek? Vagy mintává, példává válást jelent? Vagy azt, hogy kap egy közösséget, ahol biztonságra találhat?
És kiket szólítanátok meg? Jöhet bárki, vagy a hangadók, a vezető szerepben lévők, vagy éppen azok, akiknek szegényes a problémamegoldó-repertoárjuk? Ők jelentkeznek vagy a tanárok ajánlják őket? Ki tudhat majd arról, hogy ők oda járnak?
Feladatra vagy együttlétre orientált csoport lesz?
Szerintem egyébként nagyon jó az ötlet. Érdemes belevágni - először kicsiben, egy vagy két csoporttal, a tapasztalatokból tanulni, és jó volna szép lassan belevonni másokat is, olyan tanárokat, szakembereket, akik szintén "képzők" lehetnek, olyan diákokat is támogatni, biztatni, akik a csoportjukat tovább tudják vinni, vezetni, önsegítő csoportként, baráti társaságként.