Kényes kérdések

 Olvasok egy könyvet, az a címe, hogy Gyermekek krízishelyzetben, Fran Newman írta, és ebben a műfajban az egyik legjobb, amivel találkoztam. 

A szerző tanár, és tanároknak is szánta az írását. Nem elméleti munkáról van szó, a saját tapasztalatait osztja meg a gyakorlat oldaláról közelítve. A szöveg olvasmányos, informatív és meglehetősen inspiráló. 

Sok témát felvet, amelyekről csak nehezen, vagy alig merünk beszélni a diákokkal, pedig fontos lenne. Munkám során az egyik "mániám" az lett, hogy olyan foglalkozásokat vigyek be az iskolákba, amik szerintem fontosak, és beszélni kell róluk, bármennyire nehéz is. A könyvből további ötleteket merítettem, és ami talán még fontosabb, szembesített egy eddig nem reflektált szemellenzőmmel is. 

Az első rész a haragról szól. Az iskolában a tanulóktól elvárjuk, hogy nyugodtak legyenek, kontrollálják magukat, miközben nem adunk teret a harag kiélésének. Félünk a haragos gyerektől, mert mi van, ha nem tudjuk kezelni? Pedig nem nekünk kell megszüntetnünk az indulatát, a mi dolgunk annyi, hogy helyet és lehetőséget biztosítsunk a levezetésére. Az egyik pszichológus kollégám mesélte, hogy jár hozzá egy fiú, aki egyetlen dolgot akar: dühöngeni. Káromkodik, papírokat tépked, a falat üti és rúgja. 10 perc alatt megnyugszik, megköszöni és elmegy. Ha lenne az iskolákban olyan hely, ahol ezt biztonságban megtehetnék a gyerekek (elég lenne egy bokszzsák), akkor sokkal kevesebb diákot bántalmaznának a társaik. A harag jelen van, nem tehetünk úgy, mintha nem létezne.

A második rész főleg a halállal foglalkozik. Szó van a  halálesetről a családban, a tantestületben, az iskolában, és nem utolsó sorban szó van az öngyilkosságot elkövető diákokról is. Leír egy esetet a szerző: valamilyen egészségnapon meghirdetett egy előadást az öngyilkosságról. A diákok 40 téma közül választhattak, úgy gondolta, hogy kb. 30-an mennek el az övére. Több, mint 200-an voltak. Azzal mindenki tisztában van, hogy az öngyilkosság foglalkoztatja a serdülőket, mégsem adunk nekik lehetőséget, hogy megbeszélhessék valakivel. Az egyik tervem a jövőre nézve ez lenne. Képeznem kell még magam, mert egyelőre keveset tudok a témáról. 

Ennek a résznek a végén esik szó a különélésről és a válásról, és ennél a pontnál kellett rájönnöm, hogy eddig nem vettem komolyan, ha azt hallottam valakitől, hogy a szülei nem élnek együtt, vagy épp válni készülnek. Olyan sok gyerek él csak az egyik szülőjével, hogy a válás elvesztette számomra a hírértékét. És ez baj, mert egy gyereknek nagyon komoly krízist jelent, ha felbomlik a családja. A szerző csoportfoglalkozásokat tart elvált szülők gyerekeinek, és nagyon jó tapasztalatai vannak. Még egy dolog, amit érdemes lenne megvalósítani. 

Szó van még az alkoholizmusról, a szegénységről, a faji és nemi megkülönböztetésről. És a szexualitásról. Nemrég tartottam egy osztályfőnöki órát az internet veszélyeiről, aminek a végén mindenki kapott egy üres lapot. Azt kértem tőlük, hogy írják fel azt a témát, amivel szívesen foglalkoznának, persze név nélkül. Az osztály fele egyetlen szót írt a papírra: szex. Nem meglepő, gondolom, hogy foglalkoztatja őket a téma. Az már meglepőbb, hogy milyen tudással rendelkeznek a serdülők például a teherbe esésről. 

Egy idézet a könyvből:

"Sokan azt hiszik, hogy nem lehet teherbe esni, ha

- csak alkalmanként szeretkeznek

- nyitott szemmel szeretkeznek

- ez az első alkalom

- állva szeretkeznek

- nem veszik le a ruhájukat

- a lány közösülés előtt bevesz egy aszpirint és iszik egy kólát

- közösülés előtt a fiú bevesz egy összetört fogamzásgátló tablettát

- ..." (145.o.)

Szerencsére azt tapasztalom, hogy az igazgatók és az osztályfőnökök egyaránt nyitottak az új témákra, szívesen veszik, ha valaki vállalja, hogy beszél a diákokkal a "kényes" kérdésekről.

Kényes kérdésből, tabutémából pedig van bőven, csak győzzek válogatni.