Ifjúsági mediáció

A cím több jelentést hordoz magában. Egyrészt jelenti azt, hogy a megoldandó konfliktusban legalább az egyik fél még ifjú, vagyis 18 év alatti. Kivel lehet konfliktusa egy fiatalnak? Amennyiben a büntetőjogi mediációt nem számítom, akkor a szüleivel, a tanáraival vagy a kortársaival. Jelen esetben a két utolsó lehetőséget nézzük meg közelebbről. 

Tanár - diák mediáció:

Munkám során már találkoztam olyan jellegű nézeteltéréssel, ami egy 17 éves fiú és az osztályfőnöke közt alakult ki. Személyes ellentétről volt (és van még ma is) szó. A megoldás több szempontból is nehézségekbe ütközik, mert egyikük sem enged a saját sértettségéből, viszont a tanár hatalmi pozícióban van, tehát rajta múlik, hogy elindulnak-e a megoldás irányába. Példát is kell mutatnia, tehát annak, ha nemet mond a felkínált lehetőségre, sokkal több és mélyebb üzenete van, mint két "átlagember" esetében.

Lehetséges mediálni tanár és diák között, de csak akkor, ha a diák maga már elég érett ahhoz, hogy képviselje az érdekeit.

Diák - diák mediáció:

Legeredményesebb, ha kortárs mediátor végzi. Jövőbeni céljaim közt szerepel kortárs mediátorok képzése, mert nagyon fontos, hogy már a középiskolás korban megismerjenek alternatív konfliktuskezelési módszereket. Ez olyan sok előnnyel jár, hogy nem is tudom mindet felsorolni, ezért kiemelek néhányat, a teljesség igénye nélkül. A diákok között fellépő problémákról a kortársak értesülnek a leghamarabb. Mire a pedagógus tudomást szerez róla, az már rendszerint elmérgesedett, a felnőtt mediátor tehát nagyon későn tud csak megjelenni, ezzel szemben egy másik diák szinte azonnal fel tudja kínálni a segítséget. 

Egy másik előnye az, hogy mind a konfliktusban érintett felek, mind pedig a kortárs mediátor megtapasztalják, hogy a problémákat nemcsak erőszakos úton lehet megoldani, tapasztalatot szereznek egyéb kreatív megoldásokról is.

A legfontosabb előnye talán az, hogy a pedagógusok partnerként kezelik a diákokat, nem akarják helyettük megoldani a kialakult helyzetet, nem nyúlnak bele hatalmi eszközökkel. Övék a konfliktusok megoldásának a lehetősége, amiért felelősséget is képesek vállalni.

Apa-fia 2. rész, az aranyszabály

Az aranyszabály a következő: a mediátor soha nem akarhatja jobban a mediációt, mint a felek. Beszéltem apukával, hosszan, hosszan beszéltünk, de egy hajszálnyival sem jutottunk előrébb. Ő maga is elmondta, hogy nem tud már kommunikálni a fiával, nagyon szeretne részt venni az életében, de nem tudja, hogy közelítsen. Felajánlottam neki ugyanazt a lehetőséget, mint a fiának: üljünk le hármasban, és beszéljenek úgy. Elmondtam a mediáció szabályait, az előnyeit, azt, hogy a fia nyitott erre a lehetőségre, szeretne javítani a kapcsolatukon. Semmi reakció, csak a lemez ment tovább, hogy miért nem tud a fia más lenni. Mondtam, hogy gondolja át, és ha úgy érzi, meg tudja tenni ezt a lépést a kapcsolatuk javításának az érdekében, keressen meg. 

Nagyon bízom benne, hogy rászánja magát, még ha egyelőre nem is hisz benne.

Titkok és határok

A mediációs ülés első lépései közé tartozik a titoktartási papír aláírása. A mediátor ezzel vállalja, hogy semmit nem ad tovább senkinek, ami az ülés alatt elhangzik, az ott is marad. Látatlanban teszi ezt, mivel fogalma sincs arról, hogy mi minden fog elhangozni.

A képzés során sokat beszéltünk erről, elsősorban a gyermekvédelem szemszögéből. Munkám során is kötelez a titoktartás - egy bizonyos határig. A jelentési kötelezettség előrébb való, hiszen csak akkor tudok segíteni egy bántalmazott gyereknek, ha jelzem az abúzust. Ezt minden esetben el is mondom a fiataloknak. A mediáció más, hiszen ott teljesen eltérő okból és célból vagyok jelen.

Példa: válási mediáció, indulatok, frusztráció, harag. 2 gyerek, az egyikkel sok a probléma. Az ülés során kiderül, hogy a szülők eltérő nevelési stratégiát alkalmaznak, apuka néha a tehetetlenségét agresszióval vezeti le, elsősorban a problémás gyerek kárára. Vállaltam a titoktartást, tehát nem tehetem meg, hogy az ülés után szaladok a Gyermekjóléti Szolgálathoz. Nem javasolhatok, nem mondhatom apukának, hogy kérjen pszichológusi segítséget, nem is ítélkezhetek, nem mondhatom, hogy hékás, ilyet nem csinálunk, milyen dolog ez! Egyetlen dolgot tehetek mediátorként: tárgyilagosan tájékoztathatom apukát, hogy ez a mai gyermekvédelmi törvény szerint nem elfogadható, ilyen és ilyen következményei lehetnek. Nagyon óvatosan szabad csak ezt alkalmazni, hogy tényleg csupán a tájékoztatás legyen a célja a mondatnak, és nem az ítélkezés.

Tisztában kell lennie a mediátornak a saját határaival, kellő önismeret hiányában bele sem szabad vágni. Tudnom kell, hogy hol van az a pont, amikor felállok, és azt mondom, hogy ennyi volt, berekesztem az ülést, ilyen körülmények között nem tudom folytatni a mediációt. Ilyen pont nálam a pedofília, és a megsemmisítő agresszió. Nem tudom elfogadni, ha valaki módszeresen és kíméletlenül teszi tönkre a gyerekét, azzal a céllal, hogy fájdalmat okozzon, hogy megsemmisítse őt.

A titoktartás viszont akkor is érvényben marad, akkor is be kell tartani, ha nem vezettem végig az ülést. Nem volt még ilyenre példa, és remélem, hogy nem is lesz. Tudnom kell viszont, hogy mikor érek el a saját határaimhoz, és mi akkor a teendő.

Apa-fia 1. rész

Ifjúságvédőként találkoztam azzal a  családdal, amelyről szó lesz. Az első személyes megbeszélésem Petivel volt, aki 11. évfolyamos gimnazista, de már betöltötte a 18. életévét. Gyermekvédelmisként a nagykorúság az a határ, amelyen már nem lehet átlépni, de mint ebben az esetben is, előfordul, hogy a fiatal még tanköteles, és nem képes egyedül megoldani iskolai teljesítményét is befolyásoló problémáit.

Elmondta, hogy az apukájával naponta van konfliktusa, már nem is tudnak beszélni egymással, csak kiabálva, indulatból kommunikálnak. Nem tanul, gyakran beteg, elfásult, nincs jövőképe, vagy csak minimális. Vannak barátai, van közösségi élete is, nem gondolja, hogy depressziós lenne, inkább csak kivár, várja, hogy leérettségizzen, és elköltözzön otthonról. Mivel már nagykorú, és ezáltal saját magáért felel, nem vonhatom be a gyermekjóléti szolgálatot, hogy segítsenek a családnak, egyéb megoldást kell találni.

Felajánlottam neki a mediációt. Amikor már az összes igen, de kezdetű mondatára megfeleltem, és elértem azt is, hogy ne nyilatkozzon apukája nevében, meghallotta végre, amit mondok. Az érettségiig hátralévő másfél év még hosszú idő. A játszmákból kiszállni viszont szinte lehetetlen külső segítség nélkül. Elmondtam neki, hogy a mediáció nem a meggyőzésről, és nem az üres ígéretekről szól, lehetőség arra, hogy indulatok, agresszió nélkül beszéljenek, hogy mindketten megfogalmazhassák maguknak és egymásnak, hogy mire lenne szükségük a nyugodt együttéléshez.

Tetszett neki az ötlet, ki is mondta, hogy talán-talán, esetleg mégis van segítség.

Jövő héten beszélek külön az apukával, neki is felajánlom ezt a lehetőséget. Bízom benne, hogy igent mond.

Folyt. köv.

A mediátor pártatlan

Egyszerűnek hangzó kijelentés, és természetes is. Persze, hogy pártatlan a mediátor, hiszen nem azért ül ott, hogy eldöntse, kinek van igaza. Nem nyomozó, és nem is bíró. Viszont ember ő is, erkölcsi és morális érzékkel megáldva. Nehéz pártatlannak maradni, amikor az egyik fél olyasmit mond, amire magánemberként muszáj lenne reagálni. Például: Ugyan már, egy-két pofon a legjobb kapcsolatban is elcsattan! Hm.

Ezt a mondatot nem szabad felhívásnak tekinteni, tilos lereagálni. Van információtartalma, aminek a mentén tovább lehet haladni. Felvet olyan kérdéseket, amelyek valószínűleg mindkét fél számára fontosak, és amikről valószínűleg nem beszélhettek eddig nyíltan, mert a túlzott érzelmi és indulati töltet akadályozta őket. A mediáció során ezek az indulatok leválnak a mondatokról, és új alapra helyezik a beszélgetést. Ha erre az ülés során nem az a válasz, hogy persze, mert neked csak az agresszió a megoldás, hanem az, hogy nekem nagyon rosszul esik, amikor látom, hogy eluralkodik rajtad az agresszió, akkor onnan már csak egy lépés a nyílt, őszinte kommunikáció.

Nem szabad a mediátornak megijednie, amikor az ülés során ilyesmit hall. A mondat is és a helyzet is nagyon életszerű, tehát nagy eséllyel hangzik el a mediáció során.

Első

A mai napon létrehozott blog célja az, hogy ismereteket közöljön az érdeklődőkkel a mediációról. Ezért be fogom mutatni a mediációs folyamatot, azt, hogy miért tartom jól használható módszernek, de leírom majd azt is, mi szükséges ahhoz, hogy sikeres lehessen. Néhány általánosnak tartható esetet is be fogok mutatni (a résztvevő felek és a konkrét probléma természetesen nem lesz azonosítható) azzal a céllal, hogy könnyebb legyen eldönteni, érdemes-e mediátor segítségét kérni egy-egy konkrét probléma megoldásához. Lesz szó a mediálható és a nem mediálható esetekről, de néhány bejegyzés erejéig pszichológiai kérdésekkel is foglalkozom majd.